Az első generációs e-learning rendszerek az oktatási intézmények szemléletét valósítják meg. A tanuló az LMS révén virtuális osztályteremben kurzusokat néz végig, gyakorlatokat old meg, majd levizsgázik. Tanulmányai során kvázi-determinált módon bejárja a hozzárendelt útvonalat, a tanulás szenvedő alanyává válik.

A második generációs e-learning rendszerek fordított szemléletet valósítanak meg. A tanuló saját maga határozza meg fejlődésének útvonalát, nemcsak a tanulás folyamatában, hanem a tanulás tervezésében is aktív résztvevőnek számít. Külső kényszerítő hatások nélkül kell megrajzolnia, majd végigjárnia a saját fejlődési útvonalát.

Felmerül a kérdés, hogy a másodgenerációs e-learning elképzelések felváltják vagy kiegészítik a hagyományos szemléletet? Egyelőre úgy tűnik, hogy mindkét szemléletnek megvannak az előnyös alkalmazási területei. Kijelenthető, hogy

• a hagyományos módszertanok jobban illeszkednek az oktatási intézmények, valamint a konzervatív nagyvállalatokhoz, míg
• az új generációs szemlélet kevésbé formális környezetben találja meg a helyét.

Az e-learning modellek legvastagabb és legköltségesebb része a tartalom-menedzsment. A felülről lefelé való építkezés, azaz a deduktív folyamattervezés rendkívül erőforrás-igényes folyamat. Rendszerint az erősen szabályozott, inkább elméleti, mint gyakorlati jelentőséggel bíró rendszerek mutatják ezt a szerveződést. A gyakorlati alkalmazhatósága többnyire elég nehézkes, hiszen deduktív szemlélet középpontjában az elméleti tézis áll gyakran nagyon távol a realitástól.